A mozgásfejlődésről érthetően – Vida Ildikótól – Kismamablog

Vida Ildikó – mozgásfejlődés – Kismamablog

Miért nem mászik a babám? Miért nem fordul át? Mikor fog járni? Gond az, ha felállt, de még nem mászott? Mi lehet a háttérben, ha a baba lemaradt a mozgásfejlődésben? Egyáltalán, honnan tudjuk, hogy lemaradt-e?

A babák nem fejlődnek egyformán, éppen ezért nem szabad ismerősökhöz, testvérekhez hasonlítgatni őket. Vannak gyorsabban fejlődő babák, amik mindent korábban kezdenek el és lassabban fejlődőek, akik a maguk komótos tempójában haladnak, de haladnak. Amire ügyelni kell, hogy a fejlődés folyamatos-e, mindig tanul-e a baba valami újat. Ha az egyik hónapban még csak az egyik irányba forog, a következőben már a másik irányba is forog és egyre ügyesebben forog, akkor nem kérdés, hogy idővel kúszni kezd majd.

Érdemes tudni, mik azok a legkésőbbi időpontok, ameddig várhatunk az egyes mozgásfejlődési lépcsőfokok megjelenésével, ez az ábrán is látszik:

Itt a kezdő dátumok kevésbé fontosak, hiszen vannak nagyon ügyes és fürge babák, akik már az első félév során olyan bravúrokkal lepik meg a szüleiket, mint a forgás és a kúszás-mászás-felállás, ez azonban ritka.

Nem baj, ha túl korán kezdi? Ha a maga tempójában halad a baba, nem akarjuk “megtanítani” neki, nem ültetjük fel, amikor magától még erre nem képes, nem erőltetjük a sétálgatást, amikor még magától nem jár, a saját tempójában fog haladni.

Lehetnek megtorpanások is a fejlődésben, amikor egy adott mozgásformát tökéletesít a kicsi. Ilyenkor lehet látni, hogy az adott mozgásformában egyre ügyesebb, és amikor a benne rejlő korlátokat már kihasználta, továbblép a következő lépcsőfokra:

  • megtanul kúszni, de kezdetben még nem túl hatékonyan kúszik, aztán hétről hétre egyre fürgébb,
  • ügyesen forog, gurulva mindent elér, ezért hosszabb ideig csak ezt használja és vár még a kúszással kicsit,
  • magától felül és popón csúszva jut el mindenhova.

A másik félreértés az ülés kapcsán szokott jelentkezni: önállóan akkor tud ülni a baba, amikor képes magától, kapaszkodó nélkül felülni és huzamosabb ideig egyenes háttal ülni anélkül, hogy előre dőlne és a kezére támaszkodna. Ekkorra már eléggé fejlettek a hátizmok ahhoz, hogy megtartsák a baba fejének és hátának teljes súlyát. Ezeket az izmokat kúszás és mászás révén fejleszti ki a baba, általában az első önálló felülés a mászásból szokott következni. Az idő előtti ültetés veszélye, hogy a kicsi gerincoszlopának kell megtartani a fej és a felsőtest súlyát, ezért a huzamosabb idő előtti ültetés gerincferdülést okozha.

Mi történik, ha hamarabb áll fel, mint ahogyan mászik? Mivel a mozgásfejlődés során vannak átfedések abban, melyik időszakban mit kezd el a baba, a sorrend néha megváltozhat. Vannak olyan babák, akik a kúszást követően azonnal felállnak, de emiatt nem hagyják ki a mászást sem, idővel rájönnek, hogy állva nem lehet eljutni sehova és a kúszást a sokkal hatékonyabb mászásra cserélik fel.

Mi állhat a háttérben, ha a baba elmaradt a mozgásfejlődésben?

1) Hypotónia, hypertónia

Hypotónia esetén az izomtónus petyhüdt, laza, a baba nem szeret mozogni, hamr kifárad. Ha a szülő mozgatja, akkor egyáltalán nem áll ellen, fekvő helyzetből a karjánál felhúzva nem tudja a fejét megtartani, hátrafelé lóg (3 hónapos korban). Az izmok tapintásra is lágyak, mintha szétfolynának a kezed alatt, a baba normál testsúly mellett is dundinak tűnik. Ha nem kezelik időben, a baba állása és járása bizonytalan lesz, a “szétfolyó” izmok miatt az arcizmai sem működnek jól, ami beszédzavarokat okothat.

A Hypotónia okai:

– szülés során fellépő oxigénhiányos állapot vagy mechanikus sérülések, amik agyvérzéshez vezethetnek, emiatt egy adott agyterület sérülhet, kieshet vagy el is halhat, a probléma súlyosságától függően különféle kórképek alakulhatnak ki (hypotónia, hypertónia, mozgáskoordinációs problémák, beszédzavarok)
– anyagcsere betegségek,
– agysérülés,
– genetikai rendellenességek: Down-szindróma, Prader-Willy-szindróma.

Hypertónia esetén az izomzat feszült, merev, rugalmatlan. A baba nem szeret mozogni, mert az izomműködése folyton ellenállásba ütközik. Álló helyzetben a vállát felhúzza, mintha a nyakával egybe lenne, a törzse merev, az izmok láthatóak. A mozgásfejlődés során egyensúlyproblémák és beszédproblémák jelentkeznek.

Hypertónia és hypotónia gyanúja esetén mihamarabb kezdjük el a fejlesztést, forduljunk korai fejlesztőhöz, mert csecsemőkorban az idegrendszer még jól formálható, az adott agyterület működése visszaállítható vagy a fejlesztés révén a környező területek át tudják venni a szerepét.

2) Öröklött tényezők A baba aktivitásának szintje veleszületett személyiségjellemző, a szokásosnál gyorsabb vagy lassabb fejlődési ütem ezzel is kapcsolatban lehet.

3) Dundi baba Vannak olyan kerekdedebb babák, akik lassabban kezdenek el mozogni, önmagában azonban a nagyobb súly nem feltétlenül függ össze a lassabb mozgásfejlődéssel, és az sem törvényszerű, hogy a vékonyabb vagy átlagosan fejlődő babák inkább hamarabb kezdenek el mozogni.

Szakemberhez kell fordulni, ha

– a fentiekben látható legkésőbbi időpontban sem kezdi el a baba az adott mozgásformát,
– ha a szopás ideje a kezdetekhez képest nem rövidül, lassan eszik a baba.
– ha még az első 4 hetet követően is mindig belealszik az evésbe a baba és szinte egyáltalán nincs ébren napközben,
– ha sokat feszeng, sír,
– ha hátonfekvésben nem tudja a fejét mindkét irányba elfordítani,
– ha hason fekve nem tudja a fejét mindkét irányba elfordítani,
– ha 5 hónaposan hasonfekvésben még nem támaszkodik (az alkarján vagy a kezén), hanem csak “repülőzik”,
– ha a fordulást csak az egyik irányba végzi, noha már legalább 1 hónapja elkezdett forogni,
– ha 3 hónaposan még nem emeli a fejét hasonfekve,
– ha 3 hónaposan még nem tartja meg a fejét függőleges helyzetben,
– ha kúszáskor-mászáskor valamelyik kezét vagy lábát egyáltalán nem használja,
– ha kúszáskor egyszerre rakja le a kezeit és húzza a lábát,
– mászáskor az ujjait behajlítja, nem a tenyerén támaszkodik, vagy a medencéje nagyon hátul van, a sarkán ülve mászik,
– álláskor a láb belső oldalán áll, oldalra vagy előre dől vagy spiccel és ez nem múlik el az önálló járás megkezdése utáni 1 hónap során

.mozgasfejlodes

  • Manóliget családi napközi, játszóház, gyermekfelügyelet, fejlesztés, fejlesztő foglalkozás

  • Mátyásföld, Árpádföld, Sashalom, Cinkota, Rákosszentmihály, Zugló

  • 16. kerület, XVI. kerület, 14. kerület, XIV. kerület, Kerepes, Csömör, Kistarcsa

  • magánbölcsi, magánovi, bölcsőde, óvoda, szülinap, mini, csana, babanapközi. baba, torna, Csiri-biri